Mikor újraindul az élet

Virágh Istvánné     02/01/2021 10:30    


Tavaly, azaz 2020 márciusában még senki nem tudta, mit hoz a jövő. Kétségekkel tekintettünk előre, ugyanis fogalmunk sem volt, vajon meddig tarthat ez a pandémia, s mennyire fogja befolyásolni a hétköznapjainkat.

A pandémia kezdete

Kiürültek az iskolák, óvodák. Üressé váltak a szállodák, irodák és éttermek is. Az emberek elszigetelődtek, sokan csak az online térben láthatták szüleiket, gyermekeiket vagy unokáikat. De nehéz sőt, kilátástalan helyzetbe kerültek vállalkozók, vállalkozások. Most már tudjuk, többen visszafordíthatatlanul. Nagy dózisban kaptuk a rossz híreket is. Szinte naponta gyászoltunk ismert, nagyszerű embereket, s sajnos családtagokat, barátokat is, akiknek még lett volna dolguk a földi életükben, csak a covid átírta a rég szőtt terveket.

Meddig még?

A hatásait mindannyian érzékeljük már, de a kérdés, hogy meddig fog tartani, még mindig ott lóg a levegőben. Meddig még?! S valljuk be őszintén, ez a kérdés hozza magával a következőt: vajon mikor ismétlődik meg? Vagy ha nem is szó szerint ismétlődik, de mikor üti fel ismét a fejét egy újabb fertőző betegség? Hiszen a vírusok velünk és köztünk élnek. Mi lesz, ha vége a home office időszaknak? Mi lesz, ha újra benépesülhetnek az iskolák, végre újra utazhatunk, étterembe járhatunk, nagy családi összejöveteleket tarthatunk? Biztos vagyok benne, hogy eufória lesz. Az emberek felszabadulnak, utaznak, társaságba járnak, megint megölelhetik egymást, és remélhetőleg értékelni fogják ezt a korábban megszokott, majd hirtelen elvesztett lehetőséget.

A jövő biztonsága


Reméljük, hogy a higiéniás szokások is átalakulnak, megváltoznak annak érdekében, hogy ez a régi-új életünk tartósan megmaradhasson.

Az újraindulásnál nagyon fontos, hogy minden iskolavezető, szálloda, étterem tulajdonos és cégvezető felelősen gondolkodva tegyen meg mindent annak érdekében, hogy a higiéniai biztonság folyamatos legyen. Fontos, hogy az emberek is körültekintőbbek, óvatosabbak legyenek, s kialakuljon bennük az elvárás a higiéniai biztonságra vonatkozóan. Nem csak a pandémia idején, hanem mindig! Meg kell, hogy értsük, a megelőzés a legjobb, legészszerűbb, amit tehetünk, vagyis amit tennünk kell! A kórokozók jelen vannak az életünkben. Vírusok jönnek, vírusok mennek, mutálódnak, fertőznek. Az okozott betegség súlyossága, a fertőzés gyorsasága és mértéke változó... ne adjuk meg a lehetőséget, ne bízzuk ezt a szerencsére. Védekezzünk észszerűen, hiszen a 21.-ik században élünk, van rá mód, van rá lehetőség, csak élni kell vele. https://sterilis.hu/